~Harminchat év. Ennyi lenne csupán
az élet?~ Csendült fel
Gareth fejében a hang, lelkének hangja. Eme kérdés már régen is többször felmerült
benne, még apró gyermekként, vagy lázadó kamaszként, ahogy most is, a
hétemeletes irodaházának tetején. Mindig is élvezte a kilátást, amit az a hely
nyújtott számára. Magas épület volt, mégis eltörpült Las Vegas felhőkarcolói
között. Sokszor járt fel ide reggelente - mikor az ég alja még narancssárgás
színben úszott -, hogy összeszedje minden gondolatát és erejét a naphoz.
Egyfajta rituálé volt, hiszen pontosan egy éve tette ezt, mióta megszakadt egy
harminc éven át tartó barátság. Gareth nem érezte hibásnak magát azért, mert
eltitkolta életének azon részét, ami a nagybátyjához köti immár tíz éve. Úgy
érezte, nem az ő hibája az, hogy Daniel nem tudott megbirkózni a ténnyel, hogy
ő maga nem a legtisztességesebbek közé tartozik. Akkor kétségek közt őrlődött,
mert egy olyan házasság rabja volt, amit a háta közepére sem kívánt, olyan
félelem kaparintotta meg, ami rákényszerítette az őszinteségre. Sosem volt még
olyan őszinte senkivel, s azóta sem folyamodott ehhez a tulajdonságához. Megtanulta
a leckét, és „megtanította” Danielnek is, aki azóta elhagyta Las Vegas soha nem
alvó utcáit.
- Mr. Saintwood - hallotta meg vezetéknevét
felcsendülni egy határozott, ám mégis tisztelettudó női hangban a férfi, mire
szórakozottan fordult az őt megzavaró vékony nő felé. Először a fekete
körömcipőbe bújtatott lábakat nézte meg, hogy utána a hosszú combokon pihentesse
szemeit, amit térd felett véget érő feszes, sötétkék szoknya takart. A
szoknyához hasonlatos blúz feszesen simult rá a nem is olyan régen plasztikázott
mellekre, és e kettő ruhadarabot egy széles, egyszerű fekete öv választotta el
egymástól, ezzel is kihangsúlyozva vékony derekát. Arca hosszúkás és sovány
volt, mégis a sok smink alatt még fel lehetett fedezni a természetes szépsége
apró maradékát. Barna szemeivel főnöke hasonló barna íriszeit vizsgálta,
miközben a füle mögé tűrte étcsokoládé szín haját.
- Mi olyan fontos, hogy megzavarj kora reggel,
Elizabeth? - csendült fel Gareth érdes hangja, jól kiérezhető kanadai
akcentussal. Fekete öltönyének zakóját határozottan gombolta össze, majd kisimította a
nem létező ráncokat. Mindig is szerette az elegáns megjelenést, most sem volt
máshogy.
- Mr. Warrick megérkezett. Felküldjem ide,
vagy lejön Ön? - kérdezte az asszisztens, miután végigmérte a férfit tetőtől
talpig, ahogy ő is ugyanezt tette vele. Sokszor elgondolkodott, mit rejthetnek
a rideg barna szemek, mi lehet az arrogáns külső mögött, de számára ez olyan
megközelíthetetlen volt, mint az, hogy egyszer társtulajdonosa lehet a férfi
cégének.
- Küldd fel őt ide, és hozd fel a papírokat -
adta ki az utasítást Gareth, majd elfordult, hogy ezzel jelezze, nincs több mondanivalója.
Még hallotta, ahogy a nő cipője sietősen koppant az épület tetején, majd ismét
a gondolatai ejthették rabul. Régóta gondolkodott a bővítésen, ám most végre
megtalálta a megfelelő személyt Josh Warrick személyében. Elég nehéz volt
eljutnia a férfihoz, de a megfelelő mennyiségű kenőpénz csodákra képes. Ő
segített neki, mikor az alig három emeletes épület még négy szintet kapott, de
azóta eltelt lassan hat év, és a másik férfi karrierje is felfelé ívelt az évek
során. Az egyik legjobb lett, és azóta saját építkezési vállalkozást alapított,
ami még jobban elültette a bizalom magvait Gareth lelkében. Megbízik a férfi
szaktudásában, aki nem a legsilányabb minőséget használta eddig sem, ráadásul a legutóbb is pontosan ügyelt a határidőre is.
Csendes
várakozását egy cigaretta kíséretében folytatta, és lomhán szívta mélyre a
füstöt, mely egész lényét mérgezte, de képtelen volt lemondani eme
szenvedélyéről. A füst lassan szállt a magasba, miközben Gareth körbesétált a
tetőn, majd a kijárat vas ajtaja végre hangos nyikordulással jelezte, hogy az
építkezési vállalkozó felért. Mr. Warrick határozott megjelenésű ember volt,
méz szőke, kicsit hosszabbra hagyott fürtökkel, és olyan szürke szemekkel, mint
a gőzmozdony füstje. Öltönyét a szemszínéhez választotta ki, míg ingje sokkal
inkább passzolt Elizabeth éj kék szoknyájához. Gareth-tel ellentétben a
vállalkozó nem viselt nyakkendőt, és a legfelső gombot is kigombolva hagyta,
ezzel jelezvén az elegáns megjelenés mögötti lazaságot és kötetlenséget. Mögötte
komoly tekintettel Elizabeth lépkedett kifinomultan, és egy lágy mosolyt
küldött a főnöke felé.
- Mr. Warrick, örülök, hogy időt szánt rám! -
közelítette meg Gareth magára erőltetett mosollyal a másik férfit, akinek
hangja sokkal mélyebb és érdesebb volt az övénél, mégis egyfajta bársonyosság
jellemezte.
- Önre mindig van időm, Mr. Saintwood -
mosolyodott el a férfi, ahogy kezét nyújtja a másik felé. - De szerintem
mellőzhetjük a formalitást, hívjon csak Josh-nak - nézett végig Gareth
borostás, sápadt arcán.
- Köszönöm. Ez lenne, és mint tudja, öt
emeletet szeretnék. Azt hiszem kinőttük a helyet - sóhajtott egyet Gareth
gondterhelten, és arcán egyértelműen látszottak a kimerültség jelei.
- Utána pedig megint engem hív majd? Miért nem
csináljuk nagyban, hm? - vetette fel az ötletet, melyre Gareth meglepetten
pillantott fel.
- Mire gondol?
- Arra, hogy ne öt elemet legyen. Csináljuk jól, ha már belekezdünk! Akkor az
egészet húzzuk fel tizenötig, vagy húszig. Persze ez magán múlik, hogy mennyi
pénzt óhajt rászánni, de több emelet, több iroda... - pislogott szemöldökét
vonogatva Josh. Mindig értett a szavakhoz, tudta, hogyan kell meggyőzni egy Gareth-hez hasonló üzletembert.
- Több pénz - mosolyodott el Mr. Saintwood
befejezve a másik mondatát.
- Szóval? Mikor hozhatom a terveket? - tért a
lényegre az építész.
- Amint kész van. De ha csak az
asszisztensemet találja itt, neki is odaadhatja. Tudása párját ritkítja -
dicsérte az eddig csendben ácsorgó nőt főnöke.
- Ahogy a szépsége is - mérte végig Josh
szórakozottan, melyre a nő csak egy zavart mosolyt küldött a férfi felé. Sosem
tudott mit kezdeni az efféle bókokkal, de most különösképpen zavarta.
- Minden bizonnyal - jegyezte meg Gareth
egyetértőn, habár ő maga sosem tartotta szépnek az asszisztensét. Talán ezért
nem kezdett ki vele sohasem.
- Akkor ezeket a papírokat én elvinném -
mutatott az Elizabeth kezében lévő papírokra, amit a nő átadott neki -
Átolvasom, és telefonálok, amint összeegyeztettem az elképzeléseit az enyémmel!
- Köszönöm a gyorsaságát - nyújtott kezet
Gareth az építésznek egy őszintének ható mosollyal, amit a másik el is
fogadott.
- Nekem most mennem kell, és majd értesítem,
viszlát! - köszönt el a férfi, és választ sem várva viharzott el a tetőről. Gareth
még egy ideig nézte az asszisztensét, majd végül lassú léptekkel indult el ő
is, hogy visszatérhessen az irodája emeletére. Csak ott fordult ismét a nő
felé, aki eddig csendesen követte őt.
- Most el kell mennem a kórházba, de utána
visszajövök. Addig írd össze a heti teendőimet, vidd fel a táblagépembe az összes
időpontot - jeges tekintettel figyelte a nőt, miközben beszélt, és nem
szándékozott kedvesebb lenni. Az nem az ő műfaja. Miközben a választ várta,
körbenézett az egybenyitott irodán, aminek a végén a saját irodája ajtaja most
is zárva volt. A szürke asztaloknál hirtelen mindenki valami fontosat kezdett
begépelni, ahogy megjelent, és szinte sértővé vált a csend, melyet csak a
nyomtató tört meg néha, esetleg a telefon csörgése vonta magára a figyelmét.
- Rendben. Mára egyelőre nincs tárgyalása -
felelt a nő, miután visszahajtotta a táblagépre a tokot. Gareth bólintott
egyet, hogy megértette, és sietős léptekkel célozta meg a liftet, ahonnan
egyenesen a külvárosban lévő Southern Hills kórház felé vette az irányt. Még a
múlt héten ment el az orvosához, mivel minden évben rendszeresen szűrésre járt,
hogy megelőzze azt, amiben az apja is életét vesztette. Gyűlölte a kórházakat
és az ott uralkodó fertőtlenítő szagot. Az orvosoktól pedig egyenesen kirázta a
hideg, de kénytelen volt eljárni, mivel a nagybátyjának is ígéretet tett, és az
ígéret ugye szép szó. Kedvetlenül parkolta le a kocsiját a kórház mélygarázsában,
majd a lifttel a harmadik emeletet célozta meg. A folyosón több fiatal nővér
mérte végig nem leplezett elismerő pillantással, ami Gareth számára megszokott
volt. Némelyik szerencsés hölgy egy mosolyt is kaphatott, melyre összesúgtak a
háta mögött. De a rövid útja véget ért, és határozottan kopog be háromszor az
ajtón, melyen a Dr. Frank O’Connell név állt a fém névtáblán. Alig pár
másodperccel később az ajtó kinyílt, és megjelent egy fiatal asszisztens, világosbarna,
feszes kontyba fogott hajjal és szemüvege fölött nézett fel Gareth-re.
- Jó napot! Segíthetek? - kérdezte a nő rekedt
hangján, miközben a füle mögé tűrt egy nem létező tincset.
- Jó napot! Megbeszélt időpontom van Dr.
O’Connell-lel - válaszol a férfi feszülten. Nem szeretett várakozni, de a
kórház egy olyan hely, ahol van úgy, hogy várni kellett.
- Egy nevet kérhetek? - csendült fel ismét a
nő hangja, miközben egy kis noteszt vett ki a zsebéből.
- Gareth Saintwood - hallatszott a nő háta mögül
egy jól ismert, nyugodt és szigorú hang. - Engedje csak be Betty, és kérem,
hagyjon magunkra! - hallatszott léptek zaja az ajtó mögül, majd az ajtó is
kitárult, ahol megjelent, egy ősz hajú, fehér köpenyes férfi. Gareth kedvelte
az orvost, akihez már hat éve járt vizsgálatokra. Hozzá tartozott, hogy az
elején a férfit is gyűlölte, de végül egy kevés hálapénz és az évek segítettek
a romlott viszonyukon. Most az ősz hajú férfi rikító kék szeme kedvesen fogadta
a férfit, akinek arca ettől feszültebb lett, mint eddig volt. Nem szerette, ha
az orvos ennyire bűbájos vele, akkor biztos, hogy valami baj van. Így csak
akkor volt hajlandó az irodába lépni, mikor az orvos már a vállára tette a
kezét, hogy finom erőszakkal segítsen neki.
Alig
háromnegyed óra múlva ismét nyílt Dr. O’Connell rendelőjének ajtaja, és
elsőként Gareth lépett ki rajta cseppet sem jókedvűen. Arcán különös keserűség
csillant meg, pedig mindig olyan jól elrejtette az érzéseit.
- Mr. Saintwood, hétfőn várom kontrollra, és
megbeszéljük a továbbiakat! - nyújtott kezet a doktor felé, ő pedig csak
nehezen fogadta el. Jelen helyzetében gyűlölte az orvost, és talán az egész
világot is. Amilyen nyugodtan érkezett a kórházba, olyan hirtelen távozott,
szinte kiviharzott az épületből. A mélygarázsban indulás helyett csak
nekitámaszkodott a bordó Lexus oldalának, miután a hátsó ülésre dobta a
leleteit. Két kezével hasogató halántékát masszírozta, végül egy újabb méregrúd
meggyújtása mellett döntött. Csak tíz perccel később volt képes beindítani az
autót, és ismét elindulni a cége felé, ám még a garázsból sem hajtott ki, mikor
egy üzenet érkezett az embertől, akire apjaként nézett fel egész életében. Egy
életben, aminek talán ennyi lenne a vége? Idegesen rázta meg a fejét, majd
behúzta a kéziféket, hogy rövid válaszban nyugtassa meg a férfit, hogy azonnal
odamegy. A középen lévő visszapillantó tükörbe nézve saját sápadt, majdnem
szürkés árnyalatú arcára csak fél pillantást vetve indult el a külvárosi kúria
felé, ahol a nagybátyja rendezkedett be, ahol ő is nevelkedett. A hely maga
felért egy erődítménnyel magas falkerítésével, és a több őrrel, akik itt-ott
kutyával sétáltak a kúria körül. Az egyikük gyanús tekintettel figyelte Gareth
kocsiját, végül csak kiállt elé, hogy meggátolja a tovább haladását. Mikor a
férfi az ablaka mellé lépett, ő lehúzta a sötétített üveget, és feltolta a
napszemüveget a feje tetejére.
- Elnézést Mr. Saintwood, nem ismertem fel a
kocsiját - kerekedett ki a szeme a borostás férfinak, aki erőnlétben és
termetben is kettőt kitett volna.
- Igazán megtanulhatnák már a listát, amikbe a
gyakran használt autóim szerepelnek, ahelyett, hogy folyton feltartanak! - mordult
fel feszülten Gareth és választ sem várva hagyta ott az őrt. Sosem tett még
emiatt ilyen epés megjegyzést, de most a szokottnál is rosszabb hangulatba
került, mióta elhagyta az orvosa rendelőjét. A férfi csak a munkáját végezte,
ráadásul igen jól, hiszen odafigyelt, hogy mégse mehessen be illetéktelen ember
a nagybátyja területére.
A Lexus motorja hirtelen állt le, és a kulcsa
Gareth zsebében landolt, de még nem szállt ki a kocsiból. Magához vette a
leleteket, amit a zakója belső zsebébe rejtett, miután félbehajtotta. Csak
ekkor nyílt ki az autó ajtaja a ház mögött, és záródott be hatalmas robajjal,
hogy a férfi egy gombnyomással lezárhassa azt. Sietős léptekkel közelítette meg
a konyhai bejáratát a kúriának, és már itt olyan érzése támadhatott bárkinek,
hogy visszautazott az időben. Balra régi barna, ám annál értékesebb konyhabútor
fogta közre a hatrózsás tűzhelyet, ahol most is kellemes illatú, húsos étel
rotyogott. Középen egy kézzel faragott asztal volt tele az ételek
hozzávalóival, de Gareth ezzel most nem akart foglalkozni. Egy pillanatra
felsiklott a tekintete a vöröses páccal lekent gerendákra, majd egy sóhaj után
egyenesen folytatta az útját az óriási nappali felé, ahol rögtön az első bal
oldali ajtón kopogott háromszor. A sötétbarna ajtó mögül kisvártatva szólal
csak meg a jól ismert sercegő hang, az a mély bariton, ami oly sokszor
invitálta be már ebbe a szobába.
- Gyere be! - eme két szó hívta be ide
Gareth-et, melynek eleget tett, és sietve be is zárta maga mögött az ajtót,
miután belépett. Ez a szoba is maga a történelem volt az oroszlánlábas hatalmas
íróasztallal, a gesztenyebarna bútorokkal, és kényelmes ülő alkalmatosságokkal.
Az ablak most is nyitva volt, hogy beengedje az őszi nap utolsó sugarait. A
hatalmas fekete bőrfotel háttal volt a fiatalabb férfinak, és az egész szobát
körüllengte a szivar füstjének fanyar illata. - Gyors vagy, mint mindig! -
pördült meg a fotellal az eddig arcát eltakaró férfi, hogy felfedje egész lényét
a másik előtt. Korát meghazudtoló gyorsasággal pattant fel ülő helyzetéből, miután a
szivarja a hatalmas fekete hamutartóban landolt. Fél fejjel volt alacsonyabb
Gareth-nél, mégis egész lénye hűvös eleganciát, és valami megfoghatatlanságot
sugárzott. Őszülő halántéka közrefogta redőkkel tarkított homlokát, és
tekintetében a viszontlátás öröme csillant fel, ahogy meglátta az egyetlen
embert, akihez a legszorosabb viszony fűzte. Szorosan vonta magához, hogy
megveregethesse unokaöccse vállát, majd ugyanilyen gyorsan ült vissza a
foteljába.
- Rég láttalak, fiam! - mérte végig Gareth-et, és habár érzelmeit nem mutatta,
egyből feltűnt neki a szokottnál is sápadtabb arca, és a sötét karikák a szeme alatt.
Ennek ellenére úgy érezte, most nem az az első, hogy ennek okára rákérdezzen. -
Gondjaim adódtak, de ülj le, tudod, hogy itt mindig otthon vagy!
- Köszönöm - biccentett Gareth, és felvette
Joe-hoz hasonlatos rideg maszkját. Mielőtt leült volna, két pohárral töltött az
aranyló tömény alkoholból, s az egyiket a nagybátyja elé tette. Csak ez után
helyezte kényelembe magát az egyik pisztácia zöld ülőrésszel ellátott széken.
- Az informátoraim szerint valaki megint
szaglászik utánam. El kell tűnnöm egy időre - sóhajtott egy nagyot az idősebb férfi, miután az ujjait a
pohár köré fonta. A még enyhén parázsló szivarjára vetett egy pillantást. Tudta
jól, hogy nem kellene szívnia, mivel gyenge a szíve, de... Csesszék meg az orvosok! Folyton ezt hangoztatta. Ez az egy
tartotta életben, és a vele szemben ülő fiának tekintett férfi.
- Tudtommal a rendőrfőkapitány a zsebünkben van, de kiderítem, mit tud. Addig is, tényleg jobb lenne, ha elutaznál -
gyújtott meg egy cigarettát Gareth, melyre Joe is a szivarja után kapott.
Elméje még jobban zakatolt az információk hallatán. Nem a legjobb alkalom, hogy
egyedül maradjon, de nincs mit tenni. Legalább addig, míg utánajár a dolognak.
Azt még képes elviselni.
- Garry! - csendült fel Joe hangja, nem volt
hangos, mégis egyből elérte, hogy a másik felvegye a szemkontaktust. Egyenes
ember volt, elvárta, ha beszél, a másik rá figyeljen. - Azt akarom, hogy
figyelj! Craig-et már értesítettem, hogy te leszel a főnök a távollétemben.
Engedelmeskedni fog, ahogy a legutóbb is - az idősebb érzelemmentes hangon beszélt,
ahogy mindig is. Gareth pedig csendesen fürkészte az arcvonásokat, amin az idő
vasfoga otthagyta súlyos nyomait.
- Rendben - bólintott Gareth, majd ivott egy
kortyot az aranyló nedűből, mely jólesőn égette torkát. Tudta, hogy még vezetni
fog, de most erre volt a legnagyobb szüksége, hogy idegei kicsit nyugodtabbá
váljanak.
- Járj nyitott szemmel, és ha minden
rendeződik, újra visszaáll a régi kerékvágás - Joe is követte a példát, és
egyetlen korty italt engedett le torkán. - A lányokhoz nem kell információ.
Minden szavadat lesni fogják - biccentett elismerően a férfi, miközben még
mindig az unokaöccse nyúzott arcát figyelte.
- Igyekszem minél előbb elintézni a dolgot -
értett egyet megint Gareth, miközben a gondolatai még mindig kavarogtak elméjében.
- Fiam.. Biztos, hogy minden rendben van
veled? Eléggé sápadt vagy - bökte ki végül az idősebb, mert a másik nem úgy
tűnt, mintha elmondaná magától. Talán az út miatt akarta kímélni, de a család
akkor is család marad, ha messze vannak egymástól.
- Nem Joe, semmi sincs rendben. Voltam
orvosnál, az éves szűrések miatt, amire te is kértél, hogy fokozottan
figyeljek... - vallott színt a fiatalabb, miközben a belső zsebébe nyúlva
kiveszi a félbehajtott leleteket, és felállva a székből a nagybátyja elé helyezte.
Még egy pillantást vetett a papírokra, majd a kandalló felé fordult, hogy így
háttal legyen a férfinak, mikor az elolvassa az eredményeket. Ő már tudta mi
állt bennük, nem akarta még egyszer elolvasni őket. Gareth újabb cigarettát
gyújtott meg, és így, hogy háttal állt az apjaként elfogadott embernek, nem
láthatta a remegő kezeit, és a megfeszülő arcizmait sem. Joe eddig az
unokaöccsét figyelte, majd tekintete feszülten állapodik meg a papírokon, végül
szétnyitja azokat, és percekig csak csend ölelte körül. A papír keservesen
sercegett ujjai között, és most keserű érzések hada vonult át a mindig oly
rideg és rezzenéstelen arcon. Az isten
bassza meg! Rázta meg a fejét a férfi, miközben több gondolat suhant át
elméjén. Nem nézett Gareth-re, képtelen volt rá. Nem akarta elhinni, hogy a
fiú, a férfi, aki az egész jövőjét jelentette, annak az élete akár véget is
érhet pontosan úgy, ahogy... Ez
képtelenség, nem lehet! Eme mondat visszhangzott a fejében szüntelenül. Tévedés, ez valami kicseszett tévedés! Joe
gondolataiban nyugtatta magát, de persze ő már egyszer átélte ezt. Nem
hagyhatja kárba veszni a jövőjét annak a gyermeknek, akit látott megszületni...
(...)Tisztán emlékezett arra a
napra. 1978. március huszonegyedik napja volt, és tavasz ellenére elég fagyos
éjszaka köszöntötte az embereket. Még most is élesen csengett fülében a tizenöt
éves Josline fájdalomtól gyötört hangja, ahogy egy újabb méhösszehúzódás rázta
meg testét. Hosszú órák óta szenvedett már, és az bátyja - Alexander -, még
délben hívta át magukhoz, hogy mellette legyen. Még csak húsz volt akkor, és
megrettentette a fiatal lány szenvedése, így sokáig a másik szobában várt
türelmetlenül, a sokadik cigarettáját nyomva el az elsárgult hamutálcában.
- Meddig tart még? - türelmetlenkedett
mellette a bátyja, tenyerébe temetett kezekkel, mikor a felesége ismételten
felordított.
- Nyugodj meg, Alex. Ezzel nem segítesz -
tette a bátyja vállára a kezét. Már akkor is Joe volt a legérettebb, ő volt
képes a legrosszabb helyzetekben is rezzenéstelen pókerarccal helyt állni.
- Joe, megnézed mi a helyzet? - pillantott fel
a férfi kezeiből, majd visszatemetkezett oda. Látszott rajta az idegesség, s
fiatalos arcvonásait eltorzította a kétségbeesettség.
- Rendben - adta be a derekát Joe, és lassú
léptekkel közelítette meg a hálót, ahol Josline szenvedett, hogy életet adjon
gyermekének. Két szülésznő segítette a folyamatot, és ahogy Joe közeledett,
előtte nem ismert feszültség kerítette hatalmába.
- Nyomj még egyet! Már kinn van a feje -
biztatta éppen az egyik nő a lányt, aki fiatal kora ellenére egész jól
tűrte a szenvedést, ha nem vesszük figyelembe kicsorduló könnyeit, melyet Joe
éppen észrevett, ahogy belépett. Tekintetük találkozott, és valami érthetetlen
néma beszéd zajlott le abban a fél perc pihenőben, amit a megszületni készülő csöppség adott az anyjának. Josline még egyszer felsikított, és abban a pillanatban
a gyermek kicsusszant egyenesen az idősebb bába kezei közé, aki fejjel lefelé
fordítva paskolta meg az apró fenekét, melyre a gyermek éles ordítással sírt
fel.
- Kisfiú - jelentette ki a másik, középkorú,
szemüveget viselő nő, aztán bebugyolálták a csecsemőt, hogy az anya mellkasára
tehessék, aki megkönnyebbülten zokogott fel, amint meglátta gyermekét.
- Kisfiú, Joe... Nézd milyen gyönyörű - suttogta
Josline, mikor a megszólított férfi kíváncsian sétált mellé, hogy
megcsodálhassa az új jövevényt.
- Igen. Erős gyerek, az biztos - engedett meg
magának egy félmosolyt, miközben még mindig az apró jövevényt nézte. Csak akkor
nézett a nőre, mikor megérezte annak hűvös kezét a sajátjába csusszanni.
- A szeme a tiéd - mosolygott a nő, immár
megkönnyebbülten.
- Mi lesz a neve? - szakította meg a
pillanatot az ősz hajú nő. Egyikük sem vette észre az ajtóban álló apát, aki
bejött, mert túl nagynak érezte a benti csendet.
- Gareth Ray Saintwood - csendült fel a hangja
még az ajtóból. Akkor még az volt a szokás, hogy a férfi döntötte el a gyermek nevét.
A Ray említésekor Joseph-re emelte szürke szemeit, majd odalépett a
feleségéhez, hogy megnézhesse a jövevényt, aki felforgatta az életét. Joe a
háttérbe szorult, s hagyta, hogy a házastársak megbarátkozhassanak a
gyermekükkel. (...)
Az idősebb
férfi csak nehezen rángatta ki magát az emlékei közül, és még mindig a kezében
tartotta a leleteket. Nem akarta elfogadni, hogy az a gyermek most felnőttként
ilyen súlyos gonddal birkózzon meg egyedül. Felnézett a papírok mögül, és
lehúzza a maradék italt, miközben még mindig Gareth hátát fixírozta.
- Ezek a tesztek... a tesztek tévedhetnek -
Joe hangja nyugodt volt, nem akarta, hogy Gareth érezze rajta azt, mennyire
megijesztették az eredmények. Nem kelthette fel a másikban a félelem lángját.
Neki kellett az erősebbnek lennie kettejük közül, elvégre ő volt a szülő, még
akkor is, ha nem ő a vérszerinti apja. - Az, hogy az apád... - harapta el a
szavait Joe, melyre Gareth is megfordult. A tekintetük találkozott, mint mikor
két jeges felület egymásnak ütődik. Nem szóltak semmit, és most egyikük sem tudta,
mi jár a másik fejében.
- Ezek a tesztek nem tévednek, Joe! - tárta
szét a karjait Gareth, majd összekulcsolta őket a mellkasa előtt. Az asztalig
sétált, hogy elvegye az italát, amit ő is egy kortyra húzott le, majd megint az
italos tálcához lépett, hogy töltsön magának még egy italt. Ez után megint
elfordult a férfitól, mert most nem bírná sokáig tartani a szemkontaktust.
- Mindenki tévedhet! - emelte meg a hangját
erőteljesebben Joe, miközben az asztalra dobta az összes leletet. Sok dolgot
tudott takargatni az életben, de ha a családjáról volt szó, azokról, akiket
szeretett, könnyebben jött ki a sodrából. Ez a fiú az életét jelentette az örökségét,
mellette akart lenni. - Ide figyelj, Gareth! - lökte el magát a széktől az
idősebb, és lassú léptekkel kerülte meg az asztalát, lecsökkentve a távot
kettejük között. - Azt mondom, hanyagoljuk el az utazásomat. Neked most
pihenésre van szükséged, újabb tesztekre, és nem arra, hogy idegeskedj - sóhajtott
Joe, majd lassan a fiatalabbik vállára tette a kezét, és enyhén megszorította
azt. Biztatólag biccentett, de ezt Gareth nem láthatta. - Majd megoldom máshogy!
- Nem! Szó sem lehet róla! Nem kockáztathatsz
miattam mindent! - rázta meg a fejét Gareth, és végre szembefordult a nagybátyjával.
Hangja rideg volt és benne volt valami megfoghatatlan féltés. Gareth-nek fontos
volt a férfi, de nem engedhette, hogy esetlegesen elveszthesse a szabadságát. -
Megbirkózom vele. Kemény fából faragtak!
- Én pedig nem fogok a Riviérákon koktélokat
szürcsölgetni, míg te itthon várod az eredményeket! Pihenned kell, és ebből nem
engedek! - Joe hangja is erőteljesebb volt, ahogy Gareth-é is. Azt gondolná róluk
az ember, hogy különböznek, pedig nagyon is sok hasonlóság van köztük, ami most
ütközött ki, ahogy a saját igazukat akarták érvényesíteni. - Fogalmad sincs mit
éltem át amikor... - folytatta higgadtabban Joe, de a mondat megint félbemaradt,
s csak ő tudta, miért nem folytatta a mondatot. Próbálta a megszokott
nyugodtságot magára erőltetni, mert most azt sokkal előrevezetőbbnek gondolta,
mint azt, hogy mindketten felkapják a vizet. Az isten bassza meg! Még egy sóhaj szakadt fel Joe tüdejéből
keservesen.
- Nem kell engem pátyolgatni! Elintézek
mindent, te pedig addig utazz el, ne légy feleslegesen szem előtt - pillantott jeges tekintettel az idősebbre
Gareth, de valahol a jég mögött a másik felismerte az ott lappangó félelmet.
Joe aggódott az unokaöccséért, tudta mennyire kétségbe tud esni néha, ha minden
ellene esküszik.
- Nincs minden veszve, helyt fogsz állni. Erős
vagy, én tudom. De soha ne veszítsd el önmagad! - Joe szavait biztatásnak
szánta, de erőtlennek érezte. Sosem volt még ilyen dühös. Gareth igaza győzött,
így magában bólintott, majd ismét a férfira nézett. - Még ma este elmegyek. Ha
bármi gond van, hívsz. Ha úgy érzed, képtelen vagy egyedül végigvinni a dolgot,
hívsz!
- Joe, nyugodj meg, képes vagyok rá, hisz te
neveltél! - engedett el egy keserű mosolyt Gareth, majd végre visszaült a
székre.
- Nekem te vagy az egyetlen, fiam.. Az egyetlen, akire bármit
rábízhatok! Az életed túl nagy ár, hogy azzal fizessek, szóval csak ésszel
cselekedj. Bízom benned! - Joseph hangja elhalkult, hogy így adjon nagyobb
jelentést szavainak. El is érte a hatását hiszen Gareth barna szemei az ő
íriszeit fürkészték.
- Bízhatsz bennem, sosem hagylak cserben -
biccentett Gareth, majd kiitta a maradék italát. Tudta, hogy a beszélgetés
lassan a végéhez közeledett, de még egy utolsó cigaretta előkerült a fém
dobozból, majd halkan kattant a nagyapjától örökölt, gravírozott gyújtó, hogy a
méregrúd vége haragosan lobbanjon fel.
- Bármi más? - vetette fel a kérdést az
idősebb egy biccentés után. Ridegsége lassan kúszott vissza arcára, miután
összeszedte a széthullott orvosi papírokat. Nem akarta látni őket tovább, így
átnyújtotta Gareth-nek, aki egyből a belső zsebébe süllyesztette.
- Nem hiszem. Mindent elmondtam - szűkült
össze Gareth tekintete, és lassan ő is felvette ugyanazt a rideg álcát, holott
belül tombolt. Kételyek ölelték körbe, s néha, mint most is, terhesnek érezte
az életet, amiben benne volt, viszont a következő pillanatban ráeszmélt, hogy
soha nem adna lejjebb ebből a színvonalból. Nagybátyja megfáradt vonásait kémlelte,
a sokasodó ráncok tömkelegét, a tekintetét, mely még mindig fiatalos volt, a kezét,
melyben a szivar füstölgött. Nem fogja
letenni. Ahogy ő sem a cigarettát. Egyformák voltak. Szinte. Ő állt a
legközelebb hozzá, most mégis oly távolinak érezte az idősebb férfit. Mintha
egyedül maradt volna, és ez az érzés mérgezte őt belülről... Magával ránt,
mégsem láthatja senki. Csendesen
állt fel a székből, és elnyomta az alig pislákoló cigarettavéget. Még egyszer
végignézett a szobán, ami az elkövetkezendő időkben talán többször fogja látni
őt, majd végül ismét Joe arcán pihentette barna íriszeit.
- Én csak
azt akarom, hogy te rendben legyél - törte meg a hosszú percekig tartó csendet
az idősebb férfi, miközben le sem vette a szemét Gareth-ről. Csak ő maradt neki
ebben a kegyetlen világban, hiszen sosem érdekelték az emberek, akik féltek
tőle. Akik a pénzéért tisztelik. Gareth önmaga hajtott fejet előtte,
önszántából adta a tiszteletet, és ha sérelem érte, azt sem félt nyíltan
kifejezni. A hatalma ellenére sem félt megemelni a hangját Joe-val. Ezért
tisztelte a fiút és tiszteli a férfit, akivé érett.
- Rendben
leszek - sóhajtott Gareth, végül odalépett a már percek óta ácsorgó Joe-hoz,
hogy egy ölelésben köszönhessen el tőle. Nehéz időszak várt rá de most úgy érezte,
hogy képes lesz szembenézni vele. Vajon tényleg így lesz?
* * * * *
Következő rész érkezése: 2014. december 14.
Ha tetszett, pipálj, esetleg kommentelj :)
Szép napot, Lina
Kedves Lina!
VálaszTörlésNem tudom, tudok-e még újdonságot mondani a fejezettel kapcsolatosan. :)
Még mindig nagyon élvezetes, amit írsz, és ahogy írsz. :)
Számomra, ami ebben a részben kiderült, az egyik az volt, hogy Gareth és Joseph bácsi a látszat ellenére is, mennyire közel állnak egymáshoz, pontosan úgy, ahogy egy apa és fia.
Viszont az emlékeknél kis cseles voltál, mert tettél érdekes utalásokat, amik felpörgetik az olvasó agyát, és teletömik kérdésekkel, amelyekre válasz egyelőre még nincs.
Számomra Gareth egyelőre egy megközelíthetetlen karakter, a gondolatait is elrejti, nem csak az érzelmeit. Kíváncsi vagyok, milyen lesz, amikor levetkőzi magáról a tanult formákat.
Elizabeth... érdekes ellentét egy karakterben. A plasztikai műtétekkel felturbózott test egészen mást sugall, mint a személyisége, amely nagyon is szégyenlős, és nekem egy picit ártatlan is. Kíváncsi leszek, milyen jellemváltozásokon fog ő is keresztülmenni.
És van még egy főszereplőnk is, akiről nem tudunk ezidáig semmit, nem igaz? Na, őt is nagyon várom.
Hajrá a következő résszel és csak így tovább! :)
Üdv: Szemy
Drága Szemy!
TörlésIgen, pont ezt szeretném visszaadni, mennyire fontos Joe és Gareth egymásnak, remélem a későbbiekben is sikerülni fog. Az emlékben direkt tettem, amit tettem, de majd a későbbiekben erre is fény derül, ahogy a többi nyitott kérdésre is.
A szereplők egytől-egyig ellentmondásosak, és olykor meghazudtolják majd önmagukat :)
A következő részben megismerhetünk majd pár főszereplőt ismét :) De csak picit, nehogy lapos legyen.
Köszönöm a szép szavaidat, örülök, hogy másodjára olvasva is tetszik :)
XoXo, Lina
Kedves Lina!
VálaszTörlésNagyon érdekes fejezetet tudhatsz magad mögött, minden elismerésem! Elnyerte a tetszésemet, felkeltetted az érdeklődésemet és izgatottan várom a folytatást! :) Gareth eléggé kiismerhetetlen figura, van benne valami titokzatos..... Ennek ellenére nekem szimpatikus volt az elejétől kezdve. Elisabeth szerintem is szelíd és engedelmes. Egyelőre többet nem tudok mondani, nagyon várom a következő fejezetet!
További kellemes hétvégét!
Puszi, Arika
Drága Arika!
TörlésSzavaid mosolyt csaltak az arcomra. Gareth egy olyan karakter, aki nehezen fog kibontakozni, és rengeteg titka lesz, sötét foltok a múltján, amik miatt ilyenné vált, és örülök, hogy sikerült szimpátiát keltenie benned. Elizabeth pedig majd a későbbiekben válik mássá, de szép jövője lesz :) Vasárnap fenn lesz a rész :D
Szép estét,
Puszi, Lina
Iszonyatosan imádtam *-* Minden a helyén volt, és hát... nem is vártam tőled mást mint egy tökéletes sztorit egy tökéletes karakterről :) Nagyon várom már a folytatást :) Főleg, ha azok is ennyire ütősek és érzelem dúsak lesznek :)
VálaszTörlésCsak így tovább Lina ;)
XoXo B.
Köszönöm szépen a kedves szavaidat, annyit ígérhetek, hogy megpróbálok mindent a lehető legjobban átadni, remélem mindig sikerülni fog :)
TörlésPuszi, Lina :D
Szia kicsim, első olvasatra is tetszik. Ügyes vagy.
VálaszTörlésKöszönöööm :)
Törlés